Get Adobe Flash player

Bocuse d’Or 2011

Északi térhódítás – a második csoportból kerültek ki a győztesek

Totális északi fölény mutatkozott az idei Bocuse-on. Az első helyet Dánia, a másodikat Svédország,
a harmadikat Norvégia szerezte meg. Különdíjakat is osztottak: a legjobb commis a japán Maiko Imazawa
lett, a legjobb húsételt a franciák készítették, halban a svájciak végeztek az élen. Alább a második nap
séfjeiről olvasható összeállítás, köztük a dobogósokról, akik mind január 26-án indultak versenyeztek.

Január 24-én, amikor az idei Bocuse első napjának versenyzőit bemutattuk, elővettük a verseny történetének statisztikáit és ebből próbáltunk meg következtetni a végeredményre. A számokból (ha csak a legutóbbi, 2009-es Bocuse-t nézzük: norvég győzelem, svéd második hely, francia bronz) és a jelenlegi gasztronómiai trendekből (gondoljunk csak a Noma tavalyi sikerére) egyértelműen látszódott, hogy az északiak továbbra is nagyon erősek és a legnagyobb eséllyel csak a franciák szólhatnak bele a végeredménybe. Mindemellett azért reménykedtünk benne, hogy a hideg számokon túl is van élet és a skandináv országok maguk mellé engednek másokat is a dobogóra. Ugyanezt a halk kívánságot vettük ki Florent Supplisson, a Bocuse d’Or igazgatójának szavaiból, aki nemrég még arról beszélt, hogy Ázsia egyre jön fel, így kitüntetett figyelemmel lesznek a kontinensről érkezett versenyzők iránt.

A végeredmény végül teljes északi fölényt mutat. Első Dánia, második Svédország, harmadik Norvégia (az első videó felvételek egyike itt a dán tévé jóvoltából) és a különdíjasok közé is csak pár, Európából nézve egzotikus ország furakodott be, például Japán, akik a legjobb commist adták és Guatemala, a legjobb promócióval. Ennél jóval fontosabb elismerésben részesültek a franciák és a svájciak. Előbbieket húsételükért, utóbbiakat halételükért díjazták. Spanyolországnak jutott még egy vigaszdíj, plakátjuk tetszett a zsűrinek.

Az alábbiakban a második nap versenyzőit mutatjuk be, akik között ott találjuk az összes dobogóst. A cikk innentől január 25-én íródott, így vissza-visszautalunk az eredetire, viszont a végeredmény ismeretében 1-1 mondatottal néhol kiegészítettük.

A végeredmény végül teljes északi fölényt mutat. Első Dánia, második Svédország, harmadik Norvégia (az első videó felvételek egyike itt a dán tévé jóvoltából) és a különdíjasok közé is csak pár, Európából nézve egzotikus ország furakodott be, például Japán, akik a legjobb commist adták és Guatemala, a legjobb promócióval. Ennél jóval fontosabb elismerésben részesültek a franciák és a svájciak. Előbbieket húsételükért, utóbbiakat halételükért díjazták. Spanyolországnak jutott még egy vigaszdíj, plakátjuk tetszett a zsűrinek.

Comments are closed.